A kompressziós harisnya

A kompressziós harisnya egy olyan gyógyászati segédeszköz, amely a visszeres lábpanaszok enyhítésében nyújt segítséget viselőjük számára. A kompressziós harisnyát egészségügyi harisnyának is nevezik, illetve a köznyelvben gumiharisnya néven is ismertté vált, mely annak köszönhető, hogy régebben gumiszálakkal biztosították a harisnyák rugalmasságát. A kompressziós harisnyákat ma már korszerű elasztánfonalból készítik.

Jótékony hatásai

A harisnya kétféleképpen fejti ki a hatását:

  • A harisnya a helyes viselés során a lábszár duzzanatát, vizesedését csökkenti vagy teljesen megakadályozza.
  • A kompressziós harisnya továbbá csökkenti a vénákban lévő emelkedett nyomást, a felületes vénákat összenyomja, a mélyvénák területén pedig növeli a vérátálamlást, ezzel csökkenti a vér pangását és elősegíti a vér visszaáramlását a szív felé.
    A kompressziós harisnya használata által a láb fájdalmai enyhülnek, vagy teljesen meg is szűnnek.

Helyes használata

Az egészségügyi harisnya csak akkor fejtik ki pozitív hatását, ha az a lábon a megfelelő magasságig nyomja az ereket. Ezért rendkívül fontos, hogy a harisnyát szakorvos írja fel, s a beteg azt megtanulja helyesen felvenni. Amennyiben a beteg úgy veszi fel a harisnyát, hogy az indokolatlanul magasan is erős nyomást fejt ki, akkor a harisnya csak növelni fogja a lábszár ereinek vénás nyomását, mely csak tovább rontja a láb állapotát.

A kompressziós harisnyák többféle hosszban is elérhetőek:

  • bokáig érő zokni
  • térdig érő harisnya
  • combközépig érő harisnya
  • combtőig érő harisnya
  • harisnyanadrág

Sokan elsőre azt tapasztalják, miután kibontják a megvásárolt kompressziós harisnyát, hogy az meglehetősen kicsi. Azonban ez egyáltalán nem jelent problémát, hiszen ezek a harisnyák rendkívül rugalmasak, ráadásul az a feladatuk, hogy a megfelelő módon szorítsák a lábat.

Az egészségügyi harisnya két fajtája:

  • Gyógyharisnya
    A gyógyharisnyákat kizárólag orvosi konzultációt követően, vénnyel, egyedi méretre szabottan lehet megvásárolni. Ezeknek a harisnyáknak a bokánál a legnagyobb a szorítóerejük, hiszen ez az a terület, ahol leginkább kialakulhat az ödéma. Felfelé haladva egyre csökken a szorításuk.
  • Támasztó harisnya
    Ez a fajta harisnya vény vélkül is megvásárolható, enyhébb szorítóerővel rendelkeznek a gyógyharisnyáknál. Főleg a fáradt lábak esetén javasolják alkalmazásukat, illetve betegségek megelőzésére is alkalmazni szokták. Várandós nőknek kifejezetten ajánlott a viselésük, hiszen a terhesség során akár visszértágulat is kialakulhat.

A kompressziós harisnyákat 1-től 4-ig terjedő fokozat szerint osztályozzák:

1. fokozat (gyenge kompresszió): Ez a legkisebb nyomást kifejtő harisnya, melyet a mélyvénás trombózis megelőzésére vagy a felületes visszérbetegség megelőzésére alkalmaznak.
2. fokozat (mérsékelt kompresszió): Kialakult visszeresség vagy ödéma esetén javasolják, akár terhesség esetén is.
3. fokozat (erős kompresszió): Trombózis utáni visszérbetegség, erős ödémaképződés vagy komolyabb fekélyesedés gyógyulását követően alkalmazzák.
4. fokozat (nagyon erős kompresszió): Krónikus vénás elégtelenség, elefantiázis, nyiroködéma esetén.

A vénás panaszok kialakulásának többféle oka is lehet. Akár örökletes visszerességre való hajlam, akár mozgásszegény életmód, túlsúly vagy várandósság is okozhat visszeres lábpanaszokat. A megfelelő kompressziós harisnya viselésével enyhíthetünk ezeken a panaszokon, illetve a betegségek kialakulását is megelőzhetjük általuk.

Amennyiben épp kompressziós harisnyát keres tekintse meg Gyógyászai segédeszközzel foglalkozó partnereink hirdetéseit.

Legkeresettebb

  • Reumatológus Budapest,...Leírás: Egészségházunkban működő reumatológiai magánrendelésünkön szeretettel várjuk Budapesten a hát- és derékfájással küzdőket. Reumatológus szakorvosként rendelővezető szakorvosunk fő célja az aktív és fájdalommentes élet megteremtése, visszaállítása a páciens ...
  • Szexuális probléma, párterápia...Leírás: Bármilyen szexuális probléma esetén készséggel állok rendelkezésre Budapesten, akár ha nem kívánja a szexet, akár fájdalmakkal küzd az együttlét során. Merevedési zavarok esetén is segíteni tudok, bármilyen probléma merült fel, hatékony segítség lehet már ...
  • Diabétesz rendelés Budapest,...Leírás: Diabétesz rendelést keres Budapesten? Magán diabetológiai szakrendelésemen megfelelő étrend kialakításával, valamint diabétesz tanácsadással is várom budapesti pácienseimet. Ha észleli magán az inzulinrezisztencia tüneteit, esetleg már diagnosztizálták is ...
  • Nőgyógyász szakorvos magánrendelés...Leírás: Nőgyógyász szakorvos magánrendelésem Budapesten található, ahol segítséget nyújtok meddőség kezelés szükségessége esetén is. A nőgyógyászati pályára három rossz szülésélményem terelt rá, s ezen élmények alapján szeretném a hozzám forduló budapesti kismamá ...
  • Szájsebészet Budapest, fémmentes...Leírás: Olyan fogászatot keres Budapesten, ahol az általános kezelések mellett szájsebészettel is rendelkezésre állnak? Vagy minőségi fémmentes fogpótlásra, implantációra van szüksége Budapesten? Akkor szeretettel várjuk fogászatunkon, ahol fémmentes fogpótlásokk ...
  • Számítógépes talpvizsgálat,...Leírás: Budapesten található cégünk számítógépes talpvizsgálatot kínál, mely alapján egyedi ortopéd talpbetét és gyógy talpbetét készítését biztosítjuk. A számítógépes talpvizsgálat segítségével precízen felmérjük a lábak állapotát, így a személyre szabott ortopé ...
  • Kompressziós harisnya Budapest,...Leírás: Cégünk Budapesten főképpen gyógyharisnyákkal, azaz az úgynevezett kompressziós harisnyák forgalmazásával foglalkozik. Rendelésre emellett más gyógyászati segédeszközt is be tudunk szerezni, akár vényre, akár vény nélkül is. A kompressziós harisnyák egyedi ...
  • Gyermek fogszabályozás Budapest,...Leírás: Gyermek fogszabályozásra van szüksége Budapesten? Budapesti fogorvosi rendelőnkben gyermek fogszabályozással és felnőtt fogszabályozással is rendelkezésre állunk, melyet nagy tapasztalattal végzünk. Amennyiben Ön vagy gyermeke szabálytalan fogsorral rende ...
  • Fogászat altatásban Budapest,...Leírás: Budapesti fogászatunk szolgáltatásai között szerepel a fogászat altatásban is. A bódítást, éber szedálást szakképzett aneszteziológus szakorvos végzi! Fogáasztunkon implantációval is foglalkozunk, így ebben az esetben is készséggel várjuk budapesti rendel ...
  • Allergén specifikus immunterápia...Leírás: Pest megyei allergológusként várom az allergiában szenvedő gyermekeket és felnőtteket allergiavizsgálattal, allergén specifikus immunterápiával. Pest megyei rendelőmben az allergológus-immunológus szakorvosi képesítésem mellett csecsemő- és gyermekgyógyás ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2015 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.