Jogi nyilatkozat

Kérjük, szíveskedjen figyelmesen elolvasni az alábbiakat!

Azzal, hogy Ön meglátogatta ezt a weboldalt, elfogadta az alábbi feltételeket.

Ez a weboldal, illetve annak tartalma, vagy bármely része szerzői jogvédelem alá esik, és az oldal üzemeltetőjének tulajdonát képezi. Az ehhez fűződő jogok gyakorlása kizárólag a honlap létrehozója jogosult.
A tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül TILOS a weboldal tartalmának egészét vagy részeit- különös tekintettel a weblapon szereplő fotókra, írásos tartalmakra – bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni. A tartalom kizárólagos tulajdonosa az oldal üzemeltetője.

A lap tartalmának egyes részeit- kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezre mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

Az oldalunkra mutató hivatkozás elhelyezése, és az oldal esetleges RSS forrásának felhasználása nem engedélyhez kötött, ezen elemek elhelyezése más online médiumokon előzetes egyeztetés nélkül elvégezhető, a forrás megjelölésével ám ezen elemek eltávolítását utólag, külön indoklás nélkül is kérhetjük, és ezt a kérést az adott médium üzemeltetőjének kötelessége végrehajtani.

Amennyiben úgy véli, hogy oldalunk bármely tartalma sérti más tartalom szolgáltatók érdekeit, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a helyzet mielőbbi tisztázása végett. A kapcsolattartók menüpontra kattintva küldheti el üzenetét számunkra!

Oldalaink tartalmának szerzői jogával az oldal üzemeltetője (ANBN Kft.) rendelkezik.

Az oldalon található megjelenésekből tartalmat, képet, információkat, adatokat átvenni a tulajdonos hozzájárulásra mellett is csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:

a) nem módosítja az eredeti információt
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A honlapon levő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez azonban bizonyos személyes adatokra név, e-mail cím szükség lehet. Az üzemeltető a tudomására jutott adatokat harmadik fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül semmilyen körülmények között nem adja ki, és az oldal üzemeltetője soha nem lépkapcsolatba az oldalon érdeklődőkkel.

Az oldalüzemeltetője a honlap látogatóiról automatikusan keletkező információkat kap: a látogató interprotokoll- címe (IP címe) esetleges domain neve (URL), a látogatás időpontja, a megtekintett oldalak adatai, a használt böngészőprogram neve. Az üzemeltető ezeket kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a trendek és statisztikai információk nyomon követesére használja fel. Nem dolgozunk fel gépi úton faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

Az üzemeltető jelenleg egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyez el a felhasználóink számítógépén. A cookie-k kizárólag a felhasználók autentikálásának megkönnyítését szolgálják, más célra nem vesszük őket igénybe. Látogatóink ellenőrző fájlt (cookie) kaphatnak az oldalunk látogatottságát auditáló vállalkozástól, valamint a hirdetéseket kiszolgáló szerver üzemeltetőjétől. A cookie-k elfogadása nem kötelező (böngésző programban letilthatja).

Adatokhoz hozzáférők köre:
Az üzemetető által rögzített adatokhoz az oldal üzemeltetést végző vállalkozás (ANBN Kft. 2365 Inárcs Március 21. utca 6.) tagjai férnek hozzá. A honlap más internetes lapokra mutató linkeket is tartalmaz. Az üzemeltető azonban semmilyen felelősséget nem vállal más honlapok tartalmáért és eljárásmódjáért.

Legkeresettebb

  • Felnőtt fogászat, gyermek...Leírás: Felnőtt fogászattal és gyermek fogászattal foglalkozunk miskolci rendelőnkben. Gyökérkezeléstől a fogfehérítésig minden szolgáltatás elérhető, fájdalommentes kezelésekkel. Kellemes, barátságos környezetben végzünk fogmegtartó, fogpótló kezeléseket, illetv ...
  • Fogbeültetés Budapest,...Leírás: A fogbeültetés egy modern formájával, a fogimplantátumokkal foglalkozom budapesti fogorvosi rendelőmben. A fogbeültetés a hagyományos pótlásokkal szemben számos előnnyel jár, hiszen kényelmes, a páciens saját fogsorához esztétikailag tökéletesen alkalmazk ...
  • Gasztroenterológiai magánrendelés...Leírás: Budapesti gasztroenterológiai magánrendelésünkön belgyógyász szakorvosok várják a tisztelt pácienseket, gasztroenterológusaink modern eljárásokat alkalmaznak mind a kivizsgálásokat, mind a kezeléseket tekintve. Kulturált, kellemes környezetben, bejelentke ...
  • Fül-orr-gégészeti rendelés Zala...Leírás: Zala megyei fül-orr-gégészeti rendelésünk a hallásvizsgálaton túl foglalkozik a szájüreg, gége, nyálmirigyek megbetegedésével is. Az allergiás panaszok, ízérzés és szaglás eltérése is a fül-orr-gégész szakorvos területe. Gyakori probléma, akár a téli idős ...
  • Bőrgyógyászati magánrendelés...Leírás: Bőrgyógyászati magánrendelésem Budapesten várja pácienseit, ahol a bőrproblémák kezelése mellett ráncfeltöltést is végzek különféle eljárások alkalmazásával, emellett egyéb esztétikai kezeléseket is biztosítani tudok budapesti pácienseim számára. A Hyalur ...
  • Allergén specifikus immunterápia...Leírás: Pest megyei allergológusként várom az allergiában szenvedő gyermekeket és felnőtteket allergiavizsgálattal, allergén specifikus immunterápiával. Pest megyei rendelőmben az allergológus-immunológus szakorvosi képesítésem mellett csecsemő- és gyermekgyógyás ...
  • Fogászat altatásban Budapest,...Leírás: Budapesti fogászatunk szolgáltatásai között szerepel a fogászat altatásban is. A bódítást, éber szedálást szakképzett aneszteziológus szakorvos végzi! Fogáasztunkon implantációval is foglalkozunk, így ebben az esetben is készséggel várjuk budapesti rendel ...
  • Pszichoterápia Budapest, szorongás...Leírás: Amennyiben pszichoterápiára van szüksége Budapesten, bátran jöjjön el hozzánk, számos problémára kínálunk megoldást, többek közt szorongás kezelésre és depresszió kezelésre is hatékony segítséget biztosítunk pácienseink számára. Napjainkban sajnos egyre t ...
  • Implantálás, fogpótlás, fogorvos,...Leírás: Budapesti fogászatunkon teljes körű fogorvosi ellátást biztosítunk pácienseink részére, rendelőnkben implantálással és fogpótlással is rendelkezésre állunk. Fogorvosi rendelőnk egy kellemes, barátságos környezetben várja betegeit. Ma már két helyszínen is ...
  • Gyógyszertár Budapest, Benu...Leírás: Gyógyszertárunk Budapesten található, ahol a hagyományos vényre és vény nélkül kapható gyógyszerek mellett saját készítésű krémekkel is rendelkezésre állunk. Gyógyszertárunk a Benu gyógyszertárak csapatába tartozik. Elérhető budapesti gyógyszertárunk webp ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2015 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.